Akiknek rajtunk keresztül segíthet a céged: Ágacska Alapítvány

Az Ágacska Alapítvány 2003 óta segíti az örökbefogadó családokat és az örökbe fogadni szándékozókat, pszichés támaszt nyújtva számukra a nehezebb időszakokban és az esetlegesen felmerülő problémák kezelésében.

Az Alapítvány egyik fontos célja volt a kezdetektől fogva egy olyan, támogató közeg megteremtése örökbefogadás előtt állóknak és örökbefogadó családoknak, ahol szakszerű segítséget kaphatnak az örökbefogadott gyermek nevelésével kapcsolatos kérdésekben.

Emellett kiemelt szerepe van az Alapítvány tevékenységében a közösségfejlesztésben is, hiszen az örökbefogadott gyermekek számára kiemelt jelentőségű a támogató közösség megteremtése, ahol megélhetik a „nem vagyok egyedül” érzését. Az évek során mintegy 200 családból álló közösség jött létre alapítványunk hatókörében, ahol a legkülönfélébb közösségi, családi események, klubok, csoportok működnek, támogatva egymást és példájukkal segítve az örökbefogadás társadalmi elfogadottságát.

Bogár Zsuzsa, kuratórium elnöke

Mészáros Krisztina, szakmai vezető

Dr. Nagy Katalin, közösségi vezető

www.agacska.hu